+36 30 279 4354 +36 20 986 4144
Személyre szabott könyvelési megoldásaink lehetővé teszik, hogy üzleti tevékenységére összpontosítson. A folyamatos támogatás és az ügyfélbarát technológiák segítségével felszabadítjuk idejét és energiáját.
Banki múltunkból eredően az elektronikus megoldások alkalmazása számunkra a mindennapos lét alapeleme.
Számunkra fontos az is, hogy az általunk végzett szolgáltatás során a megbízóinknak a lehető legjobban megkönnyítsük a munkát.
Fontos ugyanakkor az is, hogy környezetünk védelme érdekében minél kisebb mértékűre szorítsuk a környezet terhelését. Ezért is hoztuk létre vállalkozásunkat azzal a
céllal, hogy papírmentes könyvelésünkkel felesleges adminisztrációtól kíméljük meg partnereinket.
Ez persze nem jelenti a teljes papírmentességet, de igyekszünk csak a legszükségesebb
dokumentumokat elkérni. Fontosnak tartjuk, hogy a partnereink azzal foglalkozzanak, amit a vállalkozásukban szeretnek és ne a dokumentumok eljuttatásával.
Szakmai tapasztalatunk révén képesek vagyunk minden vállalkozásnál hatékonyság növelő és racionalitás fokozó javaslatainkkal az eredményességet növelni. Elektronikus megoldásokkal az adminisztrációt tudjuk csökkenteni.
„Partnereink a saját tevékenységükkel foglalkozzanak és ne adminisztrációval.”

PMK Papír Mentes Kft alapító
ügyvezető
ügyvezető
Első munkahelyem a Statisztikai hivatalnál volt, majd egy pénzintézetnél dolgoztam a pénzügyi, számviteli területen főkönyvelőként.
Rendelkezem IFRS szakvizsgával és pénzügyi vállalkozások könyveléséhez engedéllyel. Különösen az adatszolgáltatások az adatok belső összhangjának megteremtése az erősségem, valamint a könyvelési rendszerek, folyamatok kialakítása.
Első munkahelyem az adóhivatalnál volt, ahol revizorként tevékenykedtem, majd egy pénzintézetnél lettem hitelügyintéző, később több átalakulást követően hitelezésért felelős vezető.
Közben folyamatosan könyveltem kisebb vállalkozásoknak. Több szervezet átalakítási, racionalizálási projektben vettem részt és több uniós pályázat lebonyolítását is végeztem. Fő tevékenységem a cégek finanszírozása volt, ahol a könyvelési adatokból kiindulva segítettük a vállalkozásokat.
+36 30 279 4354
iroda@pmkkft.hu
6723 Szeged, Becsei u. 4/B. 1/3
Copyright 2024 © Minden jog fenntartva